ez + az

Vízöntő Szaturnusz: a dráma II. felvonása

A 2020-as esztendő legjelentősebb jegyváltása ez. Szerintem. És másodszorra történik meg, – vajon van esélye az ismétlődésnek? Vagy most másképp alakulnak a folyamatok?

Én magam ezt a jegyváltást úgy hívtam márciusban, hogy: A Vízöntő beszipkázza a Szaturnuszt. Igaz, csak átmeneti időszak volt, hiszen a Szaturnusz retrográdja miatt július 2-án hajnalban visszatolatott a Bakba, ezzel hozott számunkra némi megnyugvást a nyári és őszi időszakra.
A márciusi jegyváltás különféle előjeleit, előszelét már 2020. február 25-től érezhettük, ráadásul szinte teljesen egybeesett a tavaszi nap-éj egyenlőséggel.

ÉLŐ, ONLINE, ASZTROLÓGIAI ELŐADÁS 4 alkalommal decemberben, a Bíborcsillag blog írójával, Szatmári Nórával!

A földies (kicsit sötét szinezetű) Bakból a levegős (világos) Vízöntőbe érkezett a Nagy Tanító, DE NEM volt KAPASZKODÓJA, talajvesztetté vált. Épp ezzért nem csoda, hogy az történt, ami. A koronavírussal kapcsolatos kora tavaszi előrejelzésem itt olvasható!

A Bak mellett a Vízöntő a Szaturnusz másik (második…) felségterülete, viszont jelentősen eltérő hatásokkal jár együtt ez a kombó. Bont, rombol, szétszed, összezúz, a merev struktúrákat felborítja, megújít mindent, akkor is, ha az akár a társadalom, akár az egyén szintjén UTÁLATOS dolognak fog tűnni. A legkellemetlenebb pillanatait a Szaturnusz – Plútó együttállása hozza, na ezt végképp nem fogjuk szeretni. Ez utóbbi még decemberben is érezteti hatását.

Horoszkóp-, Tarot- és Névelemzés ajándékba:
Ajándékutalvánnyal karácsonyra!

Tavasszal egyfajta szerencse volt az, hogy a Szaturnusz csupán egy rövid vendégség erejéig látogatta meg a Vízöntőt, hisz a szokásos évi retrográd időszakának kellős közepén visszatért a Bakba – július 1-jén -, mert hisz mégiscsak szeretne uralmi pozícióban lenni, s a függő ügyeket rendezni. Bak Szaturnuszról itt olvashatsz! Ám hamarosan a Bak időszak végére ér, lassan elfárad és szüksége lesz új lendületre. Ezt megkapja vajon a Vízöntőtől?


Eddig tart még a Bak Szaturnusz időszaka: 2020. december 16-ig. December 17-én 06:07-kor végleg átlépi a Vízöntő ház küszöbét.

December 21-én Szaturnusz – Jupiter együttállása a Vízöntőben, egymástól 6 ívpercre, 30 fokra a Naptól.

Szaturnusz jegyváltásai kb. 2,5 évente esnek meg, és hozzávetőleg 30 év alatt járja körbe a teljes Zodiákust.

A Szaturnuszra aggatott ismert elnevezések:

  • a Nagy Tanító
  • a Büntető
  • a Karma ura
  • a Küszöb Őre (kapu ura)
  • az Idő Ura

Szaturnusz nélkül nincs stabilitás.

Amikor a Szaturnusz átlépte a Bak kapuját, az egy új ciklust hozott számunkra, ami egyaránt kedvezett az egyénnek és a közösségnek.

A Bak uralkodó bolygója a Szaturnusz. Azaz a Bakban baktató Szaturnusz itt jól érzi/érezte magát. A legutóbbi tranzit időszaka 1988. február 15. és 1991. február 5. közé esett. A Szaturnusz végleges székfoglalása a Vízöntőben tehát december 17-én esik meg és 2023. március 8-ig tart. Legutóbb 1991. február 6. és 1994. január 28. között tartózkodott itt.

A Vízöntőben más hatások jellemzők: ez az az időszak, amit leginkább csak átvészelni lehet. Gyakori a talajvesztettség állapota, sokszor mondjuk majd azt, hogy „mindegy, csak legyünk már túl rajta!”. Mindenen – bármi is legyen az. Jelenleg egyetlen dolog van, amin túl akarunk lenni: a neve koronavírus. Bármit megadnánk azért, hogy legyen vége. Vége lesz. Csak sok szenvedéssel jár az út, amin végig kell menni. Szaturnusz itt kegyetlenül és vehemenesen megmutatja, hogyan viszonyul a társadalom az aktuális szabályokhoz, trendekhez és rendekhez, konvenciókhoz.

Aktuális feladatok:

  • FOGADD EL AZT, AMI VAN. Úgysem tudsz rajta változtatni. Most nem.
  • FEJLŐDJ az aktuális tanítások által. Ha nem teszed, szívni fogod majd a fogaidat emiatt később. És akkor már hiába sírsz…
  • KÖZÖS FELELŐSSÉGVÁLLALÁS. MOST! NEM holnap, majd… MOST!
  • Szolidaritás, empátia, tolerancia. KÖTELEZŐ LÉTELEMEK.

A két sorsbolygó – Jupiter és Szaturnusz – téli napfordulós együttállásában sokan reménykednek, mintha tényleg a Messiás érkezne meg általuk. Azok, akik valamilyen gyors, könnyed, áldozatok nélküli szemléletváltásban, felszabadító érzésekben és különleges történésekben reménykedek, hát csalódni fognak. A december 17-én aktuálus Szaturnusz jegyváltás, majd a Szaturnusz – Jupiter együttállás lesz a csúcspont az egyre jobban feszülő helyzetben, és ez akár különféle lavinák elindulását is jelezheti. Akik veszik a lapot, cselekszenek. Akik viszont a kényelmes fotelből nézelődnek, azokat el fogja vinni az ár. Régi paradigmák dőlnek meg, emellett az igazság és szabadság vágy olyan fokra hág, ami komoly lökést adhat az eddig elcsitított elégedetlenségnek – kicsiben és nagyban egyaránt.

Itt és most fog tudatosulni a kisebb-nagyobb csoportokban és a társadalom különféle szegmenseiben az, hogy CSAKIS összefogással juthatunk előre. A „sütögetem a saját pecsenyémet” időszaknak VÉGE VAN! Kizárólag KÖZÖS FELELŐSSÉGVÁLLALÁSsal őrizhető meg a stabilitás.

Külön fájdalompont az, hogy a Vízöntőben haladó Szaturnusz a Bika Uránusz alárendeltjévé válik, kvadrátot (is) alkotnak többször, tehát nem kicsike gödröcskék lesznek az úton, hanem feneketlen kráterek. Ha sokan vagyunk megoldjuk. Ha egyedül csinálom… elnyel a mélység.

A gazdasági és politikai helyzet rég nem látott szélsőségességeket fog produkálni. Azonban az egyén megélése attól függ, hogy elfogadja a változást vagy ellenáll. A pénzhez és az anyagi javakhoz való hozzáállás jelentősen módosulni fog. Itt is fontos lesz a csapatmunka, az összedolgozás, az adakozás, a javak megosztása. Jellemző lesz, hogy a csapat messzebbre jut, mint az egyén – akkor is, ha az egyén önmagában (egyedül) okosabb, ügyesebb, szebb, jobb vagy épp gyorsabb, mint a vegyes összetételű csoport.

Jelentős lépcsőfok 2020. decemberében a Jupiter jegyváltása. Gyakorlatilag kéz a kézben lépik át a Vízöntő kapuját. Ez a 2021-es esztendőben sok enyhülést jelez, úgyhogy: KITARTÁS!

Természetesen nem kell attól félni, rettegni, hogy a 2020. decemberi Szaturnuszi jegyváltás hazavágja a következő 2,5 évet, hiszen jelentős tényező az, hogy eme nagy bolygónk mikor és hogyan lép kapcsolatba más planétákkal, támogató, stabilizáló vagy épp megkérdőjeleződő lesz az adott kapcsolat.

Egyéni radixtól függ, hogy az előttünk álló Jupiter-Szaturnusz együttállás, a Szaturnusz és Uránusz közti több alkalommal megeső kvadrát, illetve a minden évben aktuális Szaturnusz retrográd hogyan érinti a születési képletet.

Így zajlódik a következő Szaturnuszi időszak:

Ezután megy előre rendületlenül. December 17-én székfoglalás a Vízöntőben.

2021. május 23-án eljut a Vízöntő 13º31′-re ekkor hátramenetbe kapcsol 142 napra, s csak október 11-én a 6º52′-es pozícióból indul ismét előre.

2022-ben június 5-ig előre halad, egészen a 25º15′-ig, majd október 24-ig hátrál a 18º25′-es pozícióig. 141 napot lesz retrográd.

A Vízöntő jegyét 2023. március 8-án hagyja el.

A Szaturnusz jelentős fényszögei a Vízöntő jegyén való áthaladás során:

Tr. Szaturnusz együttállás Tr. Jupiter
Időszak: 2020. December 13. – 2020. December 30.
Csúcspont: 2020. December 21. (0º25′)

Tr. Szaturnusz kvadrát Tr. Uránusz
Időszak: 2021. Február 07. – 2021. Március 02.
Csúcspont: 2021. Február 17. (7º13′)

Tr. Szaturnusz kvadrát Tr. Uránusz
Időszak: 2021. Június 02. – 2021. Június 25.
Csúcspont: 2021. Június 14. (13º05′)

Tr. Szaturnusz kvadrát Tr. Uránusz
Időszak: 2021. December 16. – 2021. December 31.
Csúcspont: 2021. December 24. (11º05′)

Tr. Szaturnusz kvadrát Tr. Uránusz
Időszak: 2022. Szeptember 15. – 2022. Október 23.
Csúcspont: 2022. Október 04. (18º)


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .