Annak ellenére, hogy a keleti asztrológia elkötelezett híve vagyok, azért még imádom a nyugati vonalat is, – talán jobban, mint valaha. És a Mars Oroszlán… hát… okozhat nagy meglepetést. Mindannyian érezni fogjuk azt a fura vibrálást.
Ezen időszak tüzessége és intenzitása zavaros dolgokat jelez. Amikor a Nap is megérkezik majd július második felében az Oroszlánba, még tovább fokozódhat a feszültség és a vibrálás.
2019. július 2-án, éjjel 01 óra 20 perckor a Mars belép az Oroszlán jegybe. Amikor július végén pár napig a Nappal együtt őrzik az Oroszlán házát, az bizony épp jókor történik: velünk, nekünk, értünk. Talán nem tudjuk teljesen összeszedni a gondolatainkat, viszont kitartásunk és akaraterőnk nő, így véghez tudjuk vinni terveinket.
Mars az Oroszlánban a jelen teljességének megélésére, az életörömmel teli cselekvésre tanít, egyben persze ösztökél is. Eljött a pillanat, hogy harcolj önmagadért, a terveidért, a vágyak megvalósításáért. Ne álljon utadba semmi és senki. Nem a pénz, nem a külső segítség határozza meg azt, hogy most hová , s milyen messzire jutsz el. Te határozol meg mindent.
Mersz nagyot álmodni?
Ki akarod taktikázni, mikor kell lépni, váltani, cserélni, tanulni, adni vagy épp venni? Egyeztessünk időpontot, tudok segíteni: + 36 70 311 6125 🙂