A Merkúr bekopogtat a Bika jegyének ajtaján, és bebocsátást nyer a ház belsejébe.
Ami eddig szellemiség terén pezsgett, az most csillapodni látszik, ám lesz mód más feladatok beteljesítésére.
2022. április 15. és 16.: Hajdúszoboszlón elérhető leszek személyesen. Időpont egyeztetés: +36703116125
Inkább a megvalósítás irányába fordulunk az örökös tervezés helyett. A feltűnést inkább a visszahúzódás cseréli fel. Ha a magányos farkas szerepében akarunk tetszelegni, még az is jól fog állni. Ám, a csapatmunka sem elvetendő, ám kerüljük azokat a helyzeteket, ahol összeakaszthatjuk a bajszunkat másokkal.
Te is tudod, hogy az álom nem elég, tettek kellenek. Eljött a Te időd! Cselekedj, legyenek konkrét terveid, pontos bakancslistád és némi bátorságod a lépések megtételéhez.
Fontos szerephez jut a szókimondás – persze csak okosan. Mindaz, amit mostanában lenyeltél, az kikívánkozik belőled, akár azon az áron is, hogy ezzel komoly kockázatot vállalsz. A torkunkban gombóc, a szavak pedig összesűrűsödnek… mondd ki, de csakis okosan, és akkor az őszinteség csakis hasznodra lehet.
Ideje a cselekvésnek, a tetteknek, a gyakorlati megvalósításnak.
Horoszkóp, Név- és Tarot elemzések Nórával.
Időpont foglalás: +36 70 3116125
Szatmári Nóra vagyok, asztrológus, mentális segítő, szakközgazdász, nemzetközi kapcsolatok szakreferens, bestseller könyves író, alkotó, a biborcsillag.hu blog alapítója és írója. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetemre járok, mediációt tanulok a jogi karon. De… ezek csak címkék, és javarészt nekem fontosak. Sokkal lényegesebbnek tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat és tudásodat képes vagy felhasználni önmagad fejlesztésére és életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet adom tovább, hatékony módszerekkel.
Ezt is olvasd el, ismerd meg további gondolataimat:
* Mit kell megtanulnom ebből a leckéből?
* Az elnyomó emberek 10 ismérve
* Miért utálják a sikertelenek a sikereseket?
* Ha nem jön a baba, segít a horoszkóp?
* Eleve elrendeltetés vagy szabad akarat? Válassz!
* Két gondolat, egy mese: megváltoztatták az életemet!
* Önző? Szívtelen? Nem vagy az, ha magaddal foglalkozol!
* Lehet, hogy közöd nincs a spiritualitáshoz?
* 10 spirituális tévhit: ezen a banánhéjon elcsúszhatsz!
* Depressziós vagy? Szerintem nem! Megmondom, mi vagy!
* Üzenet közvetítés eltávozott szeretteinktől
* Átok? Rontás? Negatív energia? Van ellenszer!
* Házszentelés, lakásszentelés, tértisztítás