2021. október 6-án a Plútó nekilódul – na, jó… – szóval, cammogva előreindul a Bak jegyében.
A Plútó retrográd időszaka 2021. április 27-én a ♑ 26°-án kezdődött.
A Plútó retrográd időszaka 2021. október 6-án záródik a ♑ 24°-án.
Cigánykártya képzés Nórával: november 20-21.
2008-ban érkezett ebbe a jegybe, retrográd állását is megfigyelhettük már néhányszor itt (az elmúlt években mindig írtam erről), most előrefelé halad ismét.
Ne feledjük, hogy a III. évezred első gazdasági válsága épp akkor indult, s roggyant meg a stabilnak hitt rendszer, amikor a Plútó jegyet váltott 2008-ban. A learatott búzaföldek helyén az ismételt szántás helyett belvíz keletkezett. Tocsogtunk is jó ideig a dagonyában. Jó hasonlat, remélem, érted…
Jelenleg pedig itt van a vállainkon a második válság, ami bőven túlmutat az elsőn. Mindenki tudja, miről van szó…
Horoszkóp, Név- és Tarot elemzések Nórával.
Időpont foglalás: +36 70 3116125
Online és személyesen is!
Mindeközben persze értelemszerűen élni akarunk, azaz a legtöbben igyekeztünk kiheverni a szétzilálódást, és megpróbáltuk betömni a gazdaságilag, társadalmilag és egyén szintjén keletkezett réseket. Ez a folyamat még 2023-ig kitart, ugyanakkor a direkt mozgások idején picit mindig könnyebbek, gördülékenyebbek a mindennapok, a döntések. Hangsúlyozom, picit!
Mivel már a Szaturnusz is a éves retrográd mozgásának a végére és (2021. október 11-től), így ketten együtt fura dolgokra lesznek képesek. Arra törekszenek, hogy romboljuk le a bálványokat, szaggassuk szét a pocsékul működő rendszereket, ne tűrjük a korrupciót és a hazugságot. Nézzünk szembe a saját hibáinkkal, és ha mások szemében meglátjuk a gerendát, hát lássuk meg a sajátunkban is. Olyan nem létezik, hogy mindig csak a másik a hibás. Na persze, amíg egy ujjal mutogat valaki a másikra, addig három ujja mutat vissza rá. Érted? Nem érted? Az baj…
Sokféle esemény felgyorsul, ami eddig döcögött, az most kapkodásra késztet, de ez így jó, ahogy van. Különben sosem végzünk a függőben lévő ügyekkel.
Tudtad, hogy Percival Lowell 1905-ben kezdett arra gyanakodni, hogy kell lennie egy további, ismeretlen bolygónak is a Naprendszerben? Az Uránusz keringését vizsgálva olyan pici, de jól kivehető változásokra és szabálytalanságokra lett figyelmes, amit mással nem tudott magyarázni, mint egy ismeretlen bolygó létezésével, melyet “X bolygó” néven regisztrált. Biztos volt a létezésében, és kiszámolta a vélhető elhelyezkedését is.
A tényleges felfedezés 1930-ban történt meg, amikor épp a róla elnevezett obszervatóriumban Clyde W. Tombaugh mozgó objektumokat keresett az általa készült felvételeken. Megtalálta, s ez csupán öt fokkal tért el attól a helytől, melyet korábban Lowell kiszámolt. A tudományos bejelentésre 1930. március 13-án került sor.
Személyes konzultációra bejelentkezés Nórához: +36 70 311 6125
Ezt is olvasd el, ismerd meg további gondolataimat:
* Mit kell megtanulnom ebből a leckéből?
* Miért utálják a sikertelenek a sikereseket?
* Ha nem jön a baba, segít a horoszkóp?
* Eleve elrendeltetés vagy szabad akarat? Válassz!
* Két gondolat, egy mese: megváltoztatták az életemet!
* Önző? Szívtelen? Nem vagy az, ha magaddal foglalkozol!
* Lehet, hogy közöd nincs a spiritualitáshoz?
* 10 spirituális tévhit: ezen a banánhéjon elcsúszhatsz!
* Depressziós vagy? Szerintem nem! Megmondom, mi vagy!
* Üzenet közvetítés eltávozott szeretteinktől
* Átok? Rontás? Negatív energia? Van ellenszer!
* Házszentelés, lakásszentelés, tértisztítás
Szatmári Nóra vagyok, asztrológus, mentális segítő, szakközgazdász, nemzetközi kapcsolatok szakreferens, bestseller könyves író, alkotó, a biborcsillag.hu blog alapítója és írója. De… ezek csak címkék, és javarészt nekem fontosak. Sokkal lényegesebbnek tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat és tudásodat képes vagy felhasználni önmagad fejlesztésére és életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet adom tovább, hatékony módszerekkel.