A BAK és a VÍZÖNTŐ határán ingadozó Nap tovább lép… bekopogtat a Vízöntő ajtaján és gyors bebocsátást nyer oda január 20-án 15 óra 08 perckor. A Merkúr ekkorra már túl van az évindító retrográd időszakán, és január 27-től az Uránusz is előrefelé halad. Már csak néha torpanunk meg, s mindig lesz erőnk előrehaladni. Apránként, de előre…
Évindító horoszkóp és Tarot elemzések Nórával.
Időpont foglalás: +36 70 3116125
Fizikailag ez általában egy nagyon hideg, rideg váltónap szokott lenni, és talán az idén sem lesz másképp. Az időjárás előrejelzés szerint mínuszokat élhetünk meg. Próbáljuk túlélni a telet, ami persze sokak idegeit megviseli, – főleg a hideg, rideg, sötét időszakok, a kevés fény, ami a szellemiség kiteljesedésére is rányomhatja a bélyegét. Sok hét van még hátra a Tavaszpontig. Legyünk optimisták, már kevesebb van előre, mint hátra 🙂
Heto Cigánykártya jóslat videón
A Vízöntő időszaka a levegő könnyedségét, így a szárnyalás szabadságát is magával hozza. Csupa idea, eszme, cél, változó jövőkép, izgalmas perspektívák bukkannak fel a semmiből. Biztosan a semmiből? Dehogy… sőt! Egyre tisztábban fogunk látni, így az előrelépés és gyorsabb lehet, ahogy közelítünk a napok múlásával a tavaszhoz… Márpedig közelebb érezni magunkat a tavaszhoz belső átalakulásokkal jár, jobban érezhetjük magunkat a bőrünkben.
Aktuális teendők:
- keressünk magunkkal azonos gondolkodású társaságot
- kezdeményezzünk a közösség érdekében (bármit)
- ne tiporjuk meg mások méltóságát, önbecsülését
- figyeljünk a környezetünkben élőkre, jelzik, ha baj van
Személyes konzultációra bejelentkezés Nórához: +36 70 311 6125 (Skype-on és Viber-en is)
Szatmári Nóra vagyok, asztrológus, tarotológus, mentális segítő, bestseller könyves író, alkotó, a biborcsillag.hu blog alapítója és írója. Diplomáimat a Külkereskedelmi Főiskolán, a Kodolányi János Egyetemen, majd 2022-ben a Pécsi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Karán szereztem. De… ezek csak címkék, és javarészt nekem fontosak. Sokkal lényegesebbnek tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat és tudásodat képes vagy felhasználni önmagad fejlesztésére és életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet adom tovább, hatékony módszerekkel.
Ezt is olvasd el és ismerd meg további gondolataimat:
🟥 Mit kell megtanulnom ebből a leckéből?
🟧 Az elnyomó emberek 10 ismérve
🟨 Miért utálják a sikertelenek a sikereseket?
🟩 Ha nem jön a baba, segít a horoszkóp?
🟦 Eleve elrendeltetés vagy szabad akarat? Válassz!
🟪 Két gondolat, egy mese: megváltoztatták az életemet!
🟫 Önző? Szívtelen? Nem vagy az, ha magaddal foglalkozol!
⬛ Lehet, hogy közöd nincs a spiritualitáshoz?
⬜ 10 spirituális tévhit: ezen a banánhéjon elcsúszhatsz!
🟥 Depressziós vagy? Szerintem nem! Megmondom, mi vagy!