MENJETEK EL SZAVAZNI!
MIÉRT? EZÉRT:
A törvény nem tudása nem mentesít a felelősség alól! Az ok-okozat hatása alól a világ és így Magyarország sem kivétel. Egy mindent átható törvény uralkodik, amit karmának hívnak.
A Magyar Országgyűlést 199 képviselő alkotja, akiket a négyévenként tartott országgyűlési választásokon választanak meg. 2022. április 3-án épp ilyen nap lesz…
„Repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg?
Ki tudja, hol áll meg, s kit hogyan talál meg?”
(Arany János, Toldi)
„CSELEKEDETEK: a lények tulajdonosai a saját cselekedeteiknek, saját cselekedeteik örökösei, cselekedeteikből származnak, a cselekedeteikhez kötődnek, a cselekedeteik tartják fenn őket. Bármit is tesznek, akár jót akár rosszat, annak örökösei lesznek.”
(Bhikkhu Bodhi, A nemes nyolcrétű ösvény)
Amennyiben a második idézet valaki számára nem érthető, akkor mondom magyarabbul: az emberi lények rendelkeznek (nem kicsit és nem részben, hanem teljes egészében) saját tetteik felett – azokból építik fel életüket (végeredményben a múltat, a jelent és a jövőt). Bármit is tesznek, akár jót, akár rosszat, szembesülnek a következményekkel. A következmény pedig sok esetben fájdalmasan húsba vágó lehet. Ha nem ma, hát holnap, jövő héten, jövő évben. És ha valaki lesz oly szerencsés, hogy önnön maga látszólag nem részesül a sors „kegyeiben”, akkor a gyerekei fognak, mert a tettek visszaköszönnek, s ha nem a bűnelkövetőknél, akkor azok gyermekeinél.
„Ignorantia iuris neminem excusat.” (Reg.Iur. 13), szabad fordításban:
A törvény nem tudása senkit sem mentesít.
A törvény nem ismerete nem mentesít a felelősség alól. Az ok-okozat hatása alól a világ, így pedig Magyarország – ezen belül a parlamenti képviselők, politikusok – sem lehetnek kivételek. Akkor sem kivételek, ha törvény felett állónak gondolják magukat. Mert létezik valami, ami akkor is utoléri őket, ha már zsírosra hízott a svájci bankszámlájuk. Egy mindent átható törvény uralkodik a világon, amit karmának hívnak.
Tisztán érthető és látható az egyéni, a csoportos és a nemzeti karma nagyon szoros összefüggése. Választópolgári szintről indul, ezt pedig végül az Országgyűlés teljesíti be.
Csakhogy a felelősség SOHA nem egyirányú! A Felelősség útja kétirányú utca – visszafelé is működik, azaz, aki szólásra emelkedik vagy megnyomja a gombot, nem csak mások életéről dönt, hanem bizony a sajátjáról is. Nocsak, ez netán újdonság lenne? Hogy lehetne az!? A parlamenti vagy önkormányzati képviselőnek, politikusnak, határozathozónak abban a pillanatban át kellene éreznie saját egyéni felelősségét, mert a döntésének következményei az Ő egyéni (!) sorsát is meghatározzák később, ha tud erről, ha nem! Ha elfogadja a karma törvényét, ha nem. A köveket nagy lendülettel hajigálják a választópolgárok által megszavazott politikusok… De ideje vigyázniuk, mert a szana-széjjel dobált kövek bumeráng módjára vissza fognak találni eldobóikhoz!
Igen… vissza fognak térni, mind. Az összes kő! Ugyanis létezik még olyasmi ebben a világban, amit nem lehet pénzen megvenni, vagy egyéb módon megvásárolni, lekenyerezni, korrumpálni, tönkre tenni vagy épp pellengérre állítani. Ezt a valamit úgy hívják: LELKIISMERET.
LELKIISMERET = KARMA
Ez egy olyan teher (súly, nehezék, nyűg, kolonc), amit más nem lát, ám MI MAGUNK EGYÜTT ÉLÜNK VELE. Minden nap. Érezzük a súlyát, és alkalmanként mocskos módon tud szurka-piszkálni. Ez az a „nehéz kő”, amiről ugyan megpróbálhatunk megfeledkezni, de ettől még ott él bennünk, és ha túl sok lesz belőle, akkor le fog rántani minket a mélybe. Ennek a mélybe rántásnak a legjobb példái aktuális politikusaink és azok, akiket április 3-án meg fogunk választani. Bárhogy is próbálunk szabadulni köveinktől, a súlyuktól, velünk maradnak. Igyekezetünkben adakozhatunk, önkéntes munkát vállalhatunk, csinálhatunk úgy, mintha minden rendben lenne a háttérben… ám ez valójában szimpla önbecsapás. Senkit nem mentesít a saját felelőssége alól az, hogy „más is ezt csinálja …”
MEGOLDÁS = JÓ KARMA
Nem késő változtatni! Létezik menekülési útvonal a tisztességtelen lelkiismeret enyhítésére, pozitív irányú változtatására: a tisztességes szándék, a jobbításra való törekvés.
Ez azonban önmagában nem elég. Amennyiben tisztességes és jó szándék nem párosul a megalapozott döntéshez szükséges KELLŐ TUDÁSsal, akkor a döntés eredménye káoszt és kárt okoz. Az is az egyéni felelősség körébe tartozik, hogy csak akkor vállalhat az ember döntéshozói feladatot, ha képes reálisan megítélni, miben hozhat valóban felelős, a következményeket is vállaló döntést és miben nem.
A karma nem szól másról, mint az egyéni felelősség vállalásáról.
Azaz senki nem dönthet helyetted, senki nem kényszeríthet bele téged semmibe, ha TE nem adsz erre módot és lehetőséget – valójában nem történhet semmi a TE jóváhagyásod nélkül.
MI A FELADAT?
VÁLASZTÓPOLGÁROKNAK:
* ELMENNI SZAVAZNI
* FELELŐSEN X-et HÚZNI A MEGFELELŐ RUBRIKÁBA
* ESZED ÁGÁBAN SINCS SZAVAZNI? OK, de akkor ne panaszkodj a következő 4 évben. 1x SE NYAVALYOGJ!
JELÖLTEKNEK:
* HAZUDOZÁSMENTES KAMPÁNYT FOLYTATNI
* SÜRGŐSEN ABBAHAGYNI A GYŰLÖLETKELTÉST, USZÍTÁST! (köszi!)
* FELELŐSSÉGET VÁLLALNI MINDEN GOMBNYOMÁSÉRT az Országgyűlés megalakulását követően!
MEGVÁLASZTOTT KÉPVISELŐKNEK:
A TE választásod, hogy parlamenti képviselő akartál lenni, tehát cselekedj ehhez méltóan!
S ez szól a minisztereknek, államtitkároknak, önkormányzati képviselőknek, s egyéb, jelentős befolyással bíró személyeknek is!
És eszed ágában se legyen megfeledkezni arról: hogy a kő – előbb vagy utóbb – visszarepül oda, ahonnan elhajították! Kell azt mondanom, hogy nagyot fog ütni, vagy tudod ezt óvó figyelmeztetésem nélkül is?
A fenti összes sort szabad akaratomból írtam: Szatmári Nóra
Szia Nóra!
Igazat írsz, ezért én rád szaavaznék!
Tudom, ez most nem lehetséges. Viszont bízzunk benne, hogy akinek füle van rá meghallja…
Kívánok magunknak felelősen gondolkodó és érző kiválasztottakat!
Van remény, ha van erény!
Üdvözlettel: NyiBa
Nagyon megtisztelő ez a rövid reakció, hálásan köszönöm!