2021. augusztus 3., kedd 🌘 az ♊ben
Hold láthatósága: 24 %
Hajnalban a Hold az Aldebaran (a Bika csillagkép legfényesebb csillaga) közelében látszik.
2021. aug. 3-6. között Debrecenben és Hajdúszoboszlón dolgozom. Részletek itt!
➡ Mi történjék kedden, Fogyóhold idején? Mivel az öndicsőítés és a büszkeség vétkeivel kell számolnunk, ezért jobb, ha lassan járunk, s minden egyes lépésen alaposan eltűnődünk. Ezen a napon nem ajánlatos túl sokat beszélni, főleg nem fecsegni, mert ezzel rengeteg energiát vesztünk. A bölcs hallgatás mindennél többet ér. Érdemes háttérbe húzódni, figyelni, mérlegelni, a kapkodást messzire elkerülni.
Babahoroszkóp | Cégnév elemzés | Auratisztítás, elengedés
➡ Mik a mai nap legfontosabb teendői? Mit lehet igazán jól csinálni, úgy, hogy még haszon is származzon minden tettből?
👉 Újholdig ideje átgondolni a függőben lévő ügyeket – családi, baráti, anyagi, munkahelyi, tanulmányi területen egyaránt…
👉 Min akarunk (drasztikusan) módosítani? Azért most tegyünk fontos lépéseket! Próbáljunk meg ismeretlen módszerekkel elérni vágyott célokat – ezekhez meglepő helyekről kaphatunk váratlan támogatást.
👉 Írjuk le, fogalmazzuk meg, vegyük számba a szükséges feladatokat, és HATÁROZZUK EL, hogy megcsináljuk! 🙂
👉 Képesek vagyunk bármire, ha van hitünk! ÉS VAN!
👉 Le kell tenni valaminek az alapkövét, a munka oroszlánésze viszont ráér Növőhold idején.
Szép napot!
Az aktuális holdnap részletei itt (éjféltől): Ezen a linken!
🌑🌒🌓🌔🌕🌖🌗🌘🌑🌒🌓🌔🌕🌖🌗🌘🌑🌒🌓🌔🌕🌖
Horoszkóp, Név- és Tarot elemzések Nórával.
Időpont foglalás: +36 70 3116125
Online és személyesen is!
♈♉♊♋♌♍♎♏♐♑♒♓♈♉♊♋♌♍♎♏♐♑
Aktuális (tartós) égi esemény(ek): Neptunusz retrográd & Uránusz a Bikában & Plútó retrográd
Ez is zajlik: Vénusz a Szűzben jár
Aktuális történés: Mars a Szűzben jár
Kommunikációnk segítője: Merkúr az Oroszlánban jár
Nap helyzete: Nap az Oroszlánban jár
Jupiter a Vízöntőben július 28-tól
Szaturnusz a Vízöntőben december 17-től
Szaturnusz retrográd a Vízöntőben május 23. és október 11. között
Jupiter retrográd június 20. és október 18. között
Nap – Merkúr együttállás az Oroszlánban júl. 28. – aug. 7. között
Kérlek, támogass engem azzal, hogy körbenézel a webáruházamban és megleped magadat vagy egy szeretett személyt valami örömtelivel 💖: Bíborcsillag blog webáruháza
Elmaradhatatlan energiaforrás a csuklódon💰: Bőség kristály karlánc & Áldás kristály karlánc & Hála kristály karlánc
Asztrológusodat & tanácsadódat itt éred el: +36 70 3116125
Ezt is olvasd el, ismerd meg további gondolataimat:
* Mit kell megtanulnom ebből a leckéből?
* Miért utálják a sikertelenek a sikereseket?
* Ha nem jön a baba, segít a horoszkóp?
* Eleve elrendeltetés vagy szabad akarat? Válassz!
* Két gondolat, egy mese: megváltoztatták az életemet!
* Önző? Szívtelen? Nem vagy az, ha magaddal foglalkozol!
* Lehet, hogy közöd nincs a spiritualitáshoz?
* 10 spirituális tévhit: ezen a banánhéjon elcsúszhatsz!
* Depressziós vagy? Szerintem nem! Megmondom, mi vagy!
* Üzenet közvetítés eltávozott szeretteinktől
* Átok? Rontás? Negatív energia? Van ellenszer!
* Házszentelés, lakásszentelés, tértisztítás
Szatmári Nóra vagyok, asztrológus, mentális segítő, szakközgazdász, nemzetközi kapcsolatok szakreferens, bestseller könyves író, alkotó, a biborcsillag.hu blog alapítója és írója. De… ezek csak címkék, és javarészt nekem fontosak. Sokkal lényegesebbnek tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat és tudásodat képes vagy felhasználni önmagad fejlesztésére és életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet adom tovább, hatékony módszerekkel.