2021. július 2., péntek 🌗 a ♈ban
Hold láthatósága: 43 %
Mars – Vénusz együttállás az Oroszlánban
➡ Mi történjék pénteken, Fogyóhold idején? A régi lerombolásának és az új létrehozásának napja. Engedj el valakit/valamit, s fogadj be valami merőben újat. Sosem fogod ezt megbánni, annál inkább később magadnak meghálálni 🙂 Mindennek helye és ideje van. Fogyóhold idején elsősorban az elengedésnek. Aki képes elengedni, az a felszabaduló üres helyre képes lesz befogadni.
➡ Mik a mai nap legfontosabb teendői? Mit lehet igazán jól csinálni, úgy, hogy még haszon is származzon minden tettből?
A nap mottója: az a tiéd, amiért Te megdolgozol. És ma tényleg… Az égiek segítik a céljaid megvalósítását. A kommunikáció gördülékenyebben fog működni.
➡ Ezen a napon többször is beakadhatnak a fogaskerekek, így a legtöbb, amit tehetsz, hogy ott állsz helyt, ahol épp vagy, azt oldod meg, ami az aktuális feladat.
➡ Hagyj fel a kapkodással, elégedj meg a kevesebbel. Hogy szól a mondás? A kevesebb néha több!
➡ Ne kételkedj önmagadban egyetlen percre sem! Képes vagy rálelni azokra a megoldásokra, amiket ha jól közvetítesz környezeted tagjai felé, végül mindenki elégedett lesz.
Örömteli, eredményes napot!
Az aktuális holdnap részletei itt (éjféltől): Ezen a linken!
🌑🌒🌓🌔🌕🌖🌗🌘🌑🌒🌓🌔🌕🌖🌗🌘🌑🌒🌓🌔🌕🌖
Horoszkóp, Név- és Tarot elemzések Nórával.
Időpont foglalás: +36 70 3116125
Online és személyesen is!
♈♉♊♋♌♍♎♏♐♑♒♓♈♉♊♋♌♍♎♏♐♑
Aktuális (tartós) égi esemény(ek): Neptunusz retrográd & Uránusz a Bikában & Plútó retrográd
Ez is zajlik: Vénusz az Oroszlánban jár
Aktuális történés: Mars az Oroszlánban jár
Kommunikációnk segítője: Merkúr az Ikrekben jár
Nap helyzete: Nap a Rákban jár
Jupiter a Halakban május 14. és július 27. között
Szaturnusz a Vízöntőben december 17-től
Szaturnusz retrográd a Vízöntőben május 23. és október 11. között
Jupiter retrográd június 20. és október 18. között
Kérlek, támogass engem azzal, hogy körbenézel a webáruházamban és megleped magadat vagy egy szeretett személyt valami örömtelivel 💖: Bíborcsillag blog webáruháza
Elmaradhatatlan energiaforrás a csuklódon💰: Bőség kristály karlánc & Áldás kristály karlánc & Hála kristály karlánc
Asztrológusodat & tanácsadódat itt éred el: +36 70 3116125
Ezt is olvasd el, ismerd meg további gondolataimat:
* Mit kell megtanulnom ebből a leckéből?
* Miért utálják a sikertelenek a sikereseket?
* Ha nem jön a baba, segít a horoszkóp?
* Eleve elrendeltetés vagy szabad akarat? Válassz!
* Két gondolat, egy mese: megváltoztatták az életemet!
* Önző? Szívtelen? Nem vagy az, ha magaddal foglalkozol!
* Lehet, hogy közöd nincs a spiritualitáshoz?
* 10 spirituális tévhit: ezen a banánhéjon elcsúszhatsz!
* Depressziós vagy? Szerintem nem! Megmondom, mi vagy!
Szatmári Nóra vagyok, asztrológus, mentális segítő, szakközgazdász, nemzetközi kapcsolatok szakreferens, bestseller könyves író, alkotó, a biborcsillag.hu blog alapítója és írója. De… ezek csak címkék, és javarészt nekem fontosak. Sokkal lényegesebbnek tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat és tudásodat képes vagy felhasználni önmagad fejlesztésére és életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet adom tovább, hatékony módszerekkel.