Ahogy 2020. január 11-én is megtörtént, 2021-ben is hasonló jellegzetességeket mutat az Uránusz direkt menetbe kapcsolása: évkezdet, január, új célok, Uránusz lendületbe jön és előrefelé halad ismét. Ő maga sem tudta eldönteni, menjen vagy maradjon… Aztán döntött, s jó szándékkal igyekszik átsegíteni minket a végső lezárásokon. Hab a tortán, hogy január 13-án Bak Újholdat ünnepeltünk, így az Uránusz direkt Növőhold idején indul, azaz duplázódik a felemelkedés, örömteliség, bizakodottság érzése.
Ami viszont merőben más a tavalyi esztendőhöz képest, az, hogy a Jupiter és a Szaturnusz a Vízöntőben járnak, így a magasztosabb gondolkodás, a felszbadultság érzése nagyobb lehet:
Ezek is aktuálisak a 2020 – 2021-es évek fordulóján és év elején:
Szaturnusz a Vízöntőbe lépett
Jupiter a Vízöntőbe lépett
Jupiter és a Szaturnusz együttállás
Az évzárás | évnyitás környékén úgy tűnhet(ett), semmi, de semmi nem akar összejönni, – legalábbis az eredeti terveknek megfelelően biztos nem. Amennyiben indokolatlan hangulatingadozásokat tapasztalsz magadon vagy a környezetedben élőkön, dolgozókon, az ennek a hatásnak az eredménye. Nyugi, ennek pont így kell lennie.
Remek, ha ezekben a napokban ilyesmiket érzel:
- betegségfolyamat elindulása (prüszkölés, hasmenés > eleresztés)
- lábbal összefüggő problémák jelentkeznek (boka, lábfej duzzadás, visszér fájdalom)
- pattanás nő az orrod hegyére
- nagyon jól érzed magad, minden klappol
- elég pocsékul érzed magad (végletek)
- a reggelek még nehézkesen, döcögősen indulnak, délutánra belendülsz
Ez mind megtörténhet, s egyik sem rossz vagy jó. Mindegyik állapot azt jelzi, hogy tulajdonképpen jó úton jársz, csupán a megélés és a saját helyzeted megítélése lehet eltérő másokétól. Könnyen lehet, hogy valaki egyenesen irigykedik arra, hogy „Neked csak ennyi bajod van!?”
Évindító horoszkóp és Tarot elemzések Nórával.
Időpont foglalás: +36 70 3116125
Amit eddig halogattál, azzal kapcsolatban végleg dönteni kell a napokban, de összességében legkésőbb január folyamán.
Ha egy ajtó bezárul, egy másik kinyílik helyette… Írd fel valahová, ahol minden nap többször is olvashatod: „Ami rossz vagy hátrányos számomra, és ha tartogatom ezt, az egy jó dologtól veszi el a lehetőséget. Képes vagyok elengedni, ami hátráltat, ami nem segíti a fejlődésemet.”
Személyes konzultációra bejelentkezés Nórához: +36 70 311 6125 (Skype-on és Viber-en is)
Nagyon köszönöm
Örömmel!