ez + az

Vénusz a Bakba lép: 2021. január 8.

Lehet ez egy izgalmas, ajándék. A Bakban jár a Nap és a Plútó is. A Merkúr pedig épp most távozik ebből a jelből.
A Mars 6-án hagyta el a Kost és áthúzódott a Bikába. Valami történik, valami jó, valamire fény derül, valamit megértünk és talán végre el is fogadunk.

Két napos, online, Tarot tanfolyam Nórával.
2021. január 9-10. Egy szabad hely van.

Vénusz – gyors ütemű mozgása miatt – gyorsan csatlakozik a Nap és a Plútó társaságához, hogy még szebbé varázsoljon számunkra néhány hetet.

Bármely „átlagos” asztrológiai (tan)könyv alapján a kötött Bak jegyében eme három bolygó találkozása nem feltétlenül lenne szerencsésnek nevezhető. Ugyanakkor…

Ám ekkorra mögöttünk jelentős próbatételek állnak, rengeteg nehéz feladattal megbirkóztunk, terheket pakoltunk le  saját vállainkról. Így viszont kifejezetten jónak is nevezhető ez a periódus, igyekezzünk így megélni a következő heteket.

Rendezhetjük függő érzelmi kapcsolatainkat, megkérdezhetjük szeretteinket, hogyan szerethetjük őket jobban vagy másképp, mit tehetünk azért, hogy mindenki örömére legyenek az együtt töltött percek.

Jó lesz. Tedd jóvá!

Végre megpihenhetünk a folyamatos pörgést-forgást követően, logikusan, hideg fejjel gondolhatjuk át az elmúlt időszak – sokszor meglehetősen zavaros – történéseit. Érdemes reálisnak lenni és távolabbról megszemlélni dolgainkat és persze önnön valónkat. Ez sokat segíthet abban, hogy a következő hónapokban békés emberi kapcsolatokkal rendelkezzünk.

Személyes konzultációra bejelentkezés Nórához: +36 70 311 6125 (Skype-on és Viber-en is)

Ezt is olvasd el, ismerd meg további gondolataimat:
* Mit kell megtanulnom ebből a leckéből?
* Miért utálják a sikertelenek a sikereseket?
* Ha nem jön a baba, segít a horoszkóp?
* Eleve elrendeltetés vagy szabad akarat? Válassz!
* Két gondolat, egy mese: megváltoztatták az életemet!
* Önző? Szívtelen? Nem vagy az, ha magaddal foglalkozol!
* Lehet, hogy közöd nincs a spiritualitáshoz?
* 10 spirituális tévhit: ezen a banánhéjon elcsúszhatsz!

Szatmári Nóra vagyok, asztrológus, mentális segítő, szakközgazdász, nemzetközi kapcsolatok szakreferens, bestseller könyves író, alkotó, a biborcsillag.hu blog alapítója és írója. De… ezek csak címkék, és javarészt nekem fontosak. Sokkal lényegesebbnek tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat és tudásodat képes vagy felhasználni önmagad fejlesztésére és életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet adom tovább, hatékony módszerekkel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .