A Bika jegyébe lépő Mars „elvileg” nem szerencsés és kevésbé felemelő, örömteli állás, ám, – ahogy más dolgok terén – az asztrológia esetében is igaz az, hogy a kivétel erősíti a szabályt.
Két napos, online, Tarot tanfolyam Nórával.
2021. január 9-10. Egy szabad hely van.
Ezek is aktuálisak, muszáj figyelni 2020 – 2021 fordulóján:
Szaturnusz a Vízöntőbe lépett
Jupiter a Vízöntőbe lépett
Merkúr a Bakba lépett
Jupiter és a Szaturnusz együttállás
…és ez a Bika Mars most abszolút kivétel erősítő jelleggel hat majd az életünkre. A hagyományos asztrológia – könyvek, leírások emellett az asztrológusok – szerint a Bikában a Mars egyáltalán nem érzi jól magát, mert a tüzes, aktív, heves érzelmeket kirobbantó bolygó nem leli a közös hullámhosszt a földies Bikával.
Hát akkor hogyan lehet ez mégis jó számunkra? Mivel az elmúlt bő másfél esztendőben sokszor nem volt kontroll, sem érzelmeink felett, sem pedig életünk felett, ezzel párhuzamban több volt a rombolás, összeomlás, mint az építkezés és az alkotás, ezért a Bika Mars éppen úgy lesz támogatónk, hogy „talajt fog” és jó helyen, jó időben és megfelelő tempóban tud dolgozni.
Sok olyan pillanat volt az elmúlt időszakban, amikor csak a levegőbe ütöttünk, s elvesztegettük energiáinkat. Most viszont eltaláljuk a boxzsákot és pont oda célzunk, ahová kell.
Hab a tortán, hogy a Bika Mars rövid együtt fog állni az Uránusszal, így pedig cselekvésre késztet, mégsem siettet. Most tud kibontakozni a lényeg, jól tudunk szelektálni, és a lehető legtisztább szándékkal leszünk önmagunk és mások felé – utunk során.
Személyes konzultációra bejelentkezés Nórához: +36 70 311 6125
Tarot, névelemzés, asztrológia: éves előrejelzések.
Ezt is olvasd el, ismerd meg további gondolataimat:
* Mit kell megtanulnom ebből a leckéből?
* Miért utálják a sikertelenek a sikereseket?
* Ha nem jön a baba, segít a horoszkóp?
* Eleve elrendeltetés vagy szabad akarat? Válassz!
* Két gondolat, egy mese: megváltoztatták az életemet!
* Önző? Szívtelen? Nem vagy az, ha magaddal foglalkozol!
* Lehet, hogy közöd nincs a spiritualitáshoz?
* 10 spirituális tévhit: ezen a banánhéjon elcsúszhatsz!
Szatmári Nóra vagyok, asztrológus, mentális segítő, szakközgazdász, nemzetközi kapcsolatok szakreferens, bestseller könyves író, alkotó, a biborcsillag.hu blog alapítója és írója. De… ezek csak címkék, és javarészt nekem fontosak. Sokkal lényegesebbnek tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat és tudásodat képes vagy felhasználni önmagad fejlesztésére és életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet adom tovább, hatékony módszerekkel.