A Bak jegyet uraló hónap 2020-ban december 21-én, 11:03-kor kezdődik, és a Bak csillagképről nyerte a nevét, mely az i.e. két évezredben adott otthont a Napnak. Beköszönt a csillagászati tél.
Sokan fogunk másképp látni fontos dolgokat, felismerünk jelentős helyzeteket, megértjük, mi és miért történik. 2020. decembere valamiféle komoly erőpróbát jelez és jelent. A nagy döntésre kényszerülhetünk. Látnunk kell pontosan, mit nem csinálunk tovább. A nagy válaszút, amikor el merünk indulni valami egészen új dolog felé. Amikor megmérettetünk és türelemmel, kitartással, logikus gondolkodással nyertesekké válhatunk.
Ezek is aktuálisak, muszáj figyelni 2020 év végén:
Szaturnusz a Vízöntőbe lép
Jupiter a Vízöntőbe lép
Merkúr a Bakba lép
A Jupiter és a Szaturnusz nagyon közel látszik egymáshoz a délnyugati égen.
A magyar elnevezés nem pontos, a görög, illetve latin megjelölés (Aigokerosz, Capricornus) „kecskeszarvat viselőt” jelent, a csillagképet ugyanis egy elől kecske, hátul hal keveréklény testesítette meg. A jele is a kecske–hal ábrázolásokból egyszerűsödött le: E „szörnyszülött” keletkezésének megint csak csillagászati-naptári oka lehetett.
A Bak jó 10 000 éve Egyenlítő alatti, tehát „alvilági vizekbe” érő csillagkép, az eget tanulmányozó ember is már ilyennek ismerhette meg. A mezopotámiai Éának, a föld, a vizek és a déli égbolt urának a jelképe volt. „Nedves közeg” egész környezete: szomszédja a Vízöntő, felette a Delfin, alatta a Déli Hal és a Flamingó (újkori nevén Daru).
Csillagmitológiája szerint viszont a Bak a halálból, halál-állapotból visszatérő isten jelképe, aki azért jelenik meg kecskegida képében, mert a mitologikus tudatra jellemző módon a hérosznak, istennek gyakran át kell esnie egy sajátos törzsfejlődésen, adott esetben úgy, hogy valamely hidegvérű állat képében tölti halotti, magzati létét, négylábúként születik e világra, ember alakban végzi el itteni feladatait, és madáralakban távozik a túlvilágra.
Személyes konzultációra bejelentkezés Nórához: +36 70 311 6125 (Skype-on, Viber-en is)