2020-ban szinte minden blogbejegyzésemben írtam erről a tranzitról, a hatásáról, – hol rövidebben, hol hosszabban, érintőlegesen vagy épp velősen.
Úgy döntöttem, összeszedem a gondolataimat és egybegyúrom az eddig leírtak ényegi részét – épp itt az ideje! A lentieken túl még bővebben kifejtem a témát élő, online asztrológiai előadásaimban:
A Jupiter és a Szaturnusz randevúira 20 évente kerül sor, ugyanazon elemi töltésű jegyben. A két sorsbolygó és kronokátor mindig drámaian erős befolyással voltak / vannak / lesznek világunk helyzetére. Ezek a ritmusosan ismétlődő ciklusok teszik le azoknak a folyamatoknak a mérföldköveit, amik során – ha csak átmeneti periódusokra is, de -, nagyon fájdalmas, leterhelő helyzeteket kell megélnünk. A sorsbolygók találkozásakor a materiális javak fókuszba kerülnek, kapcsolódhat ez komoly pénzösszegek elvesztéséhez, tőzsdei krachokhoz, gazdasági válságokhoz. Valamilyen formában a régi és az új durván összecsap, egyben heves reformokat kényszerít ki.
Ezt írtam tavasszal a koronavírusról!
A legutóbbi Jupiter és a Szaturnusz találkozása 2000-ben volt, (egzakt V. 28.), s ne felejtsük, hogy ezt követte az Ikertornyok (New York) lerombolása. A következő találkozó 2020. december 21-én zajlik a Vízöntő 0°29′-en, ebben a ritmusban:
Ez alapvetően nem attól különleges, hogy találkoznak, hanem attól, hogy egy vadonatúj éra indul útnak. Az elmúlt 200 évben földies jegyekben jöttek össze, mostantól a levegő elem ad nekik randiteret.
December 21. a Bak havának indulópontja, valamint a téli napforduló ideje is. Elég sok az egybeesés 🙂
2020 folyamán ehhez csatlakozott a már régóta a Bakban tartózkodó Pútó is. A Szaturnusz – Plútó együttállásról itt olvashatsz. Így pedig a Plútó – Jupiter – Szaturnusz együttállás is létrejött, ez pedig nem olyasmi, amivel nem kell számolni. Hab volt a tortán, hogy a koronavírus berobbanásakor a Mars ezen a hármas együttálláson egyszerűen áttrappolt. Be is gyújtotta tüzével a szétlocsolt benzint.
Ezt írtam ősszel a koronavírusról!
Miért fontos az, hol találkoznak a sorsbolygók?
A két évtizedente megeső találkozások hozzávetőleg 200 éven keresztül ugyanazon elemminőségben történnek (ezek lehetnek: föld, víz, levegő, tűz), aztán áthúzódnak egy másik elemi minőségbe. Amikor lezajlódik a kb. 200 év, s új elemi minsőgében találkozik a két planéta, az egy maradandó változást hoz. Nos, ilyen pillanat december 21-e. Ekkor a két bolygó a Vízöntő legeslegelején találkozik, és egyértelműen sorsfordító hatást hoznak (itt ezt asztrológiailag úgy hívjuk, hogy triplicitás). Amiről már eddig is tudtuk, hogy sorsfordító volt (vírus), az most végre másképp fog látszódni.
A levegő jegy hatásai itt erkölcsi, etikai, morális kérdéseket vetnek fel. Úgy vélem, van 20 jó évünk arra, hogy megmentsük a világot önmagunktól. Mindemellett megmentsük magunkat a túlzó vágyainktól, szabadabban merjünk gondolkodni és tervezni. A Jupiter a Vízöntőben járja útját (kisebb megszakítással) 2021-ben, s az igazán nagy koponyák, feltalálók rengeteg csodát fognak a világ szeme elé tárni. A témával összefüggő további véleményemet, részletes kifejtéseket ezeken a linkeken találod:
Lépésről-lépésre, kifejtés/összefoglalás lejjebb:
* Mars retrográd vége
* Mars direkt
* Bak Szaturnusz kifulladása
* Szaturnusz – Plútó együttállás
* November 27. Fájó nap lehet…
* Szaturnusz a Vízöntőben
* Jupiter a Vízöntőben
* Napforduló december 21-én: RESTART!
* Szaturnusz – Jupiter együttállás a Vízöntőben dec. 21.
* Ikrek – Nyilas holdcsomópontok
* Uránusz retrográd vége: 2021.01.01
* Mars búcsút int a Kosnak: 2021.01.07
A két sorsbolygó téli napfordulós együttállásában sokan reménykednek, mintha tényleg a Messiás érkezne meg általuk. Azok, akik valamilyen gyors, könnyed, áldozatok nélküli szemléletváltásban, felszabadító érzésekben és különleges történésekben reménykedek, hát csalódni fognak. A december 17-én aktuális Szaturnusz jegyváltás, majd a Szaturnusz – Jupiter együttállás lesz a csúcspont az egyre jobban feszülő helyzetben, és ez akár különféle lavinák elindulását is jelezheti. Akik veszik a lapot, cselekszenek. Akik viszont a kényelmes fotelből nézelődnek, azokat el fogja vinni az ár. Régi paradigmák dőlnek meg, emellett az igazság és szabadság vágy olyan fokra hág, ami komoly lökést adhat az eddig elcsitított elégedetlenségnek – kicsiben és nagyban egyaránt.
Ha pedig ismerni akarod a saját lehetőségeidet, kérj online konzultációs időpontot: +36 70 3116125
Kedves Nóra !
Köszönöm hogy megosztod Velünk ezeket az információkat.Munkádhoz vagyis Hivatásodhoz nagyon jó egészséget kívánok.
Timi
Köszönöm 🙂
sokat olvasok a munkadrol kedves NORA ! azt latom hogy szivböl,lelekböl,profi mondon foglalkozol ,most ,es a multban is ezzel a bonyolult, de valahol logikus törtenessekkel kapcsolatban. ez uton kivanok egy happy,sucessfuly new year and future
Köszönöm, nagyon kedves! Én is minden jót kivánok!