ez + az

6 művészi tipp az önsorsrontáshoz! Gyakorold mindet és jó pocsék lesz az életed…

Blogra vetette: Szatmári Nóra

A következő gondolatsor jelenlegi ideológiámat, eszméimet tükrözik. Nem kell egyetérteni velem, sőt. Bátran ellent lehet mondani. Nyitott vagyok mindenféle eszmecserére, kulturált formában. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy azok a témák, amiket rendre előhozok, azok elsősorban a személyes vagy online konzultációk során merülnek fel, és egyfajta általános útmutatási célból vetem ezeket a sorokat papírra… vagyis szerkesztői felületre 🙂

Az önsorsrontás az a viselkedésforma, amit az egyén saját céljainak útjába állít azért, hogy siker helyett kudarc legyen az osztályrésze.

Tanácsadói munkám során túl sokszor találkozom olyanokkal, akik mást sem tesznek, mint önsorsrontanak. Nem kicsit, hanem nagyon, és igazából nincsenek is feltétlenül ennek tudatában. Sok kliensem már a hétköznapi cselekedeteivel és döntéseivel ellentmond a józan észnek, a logikának, és kizárólag régi, rossz, negatív tapasztalatok alapján cselekszik.

Épp ezért kerül bele újra és újra ugyanabba a kapcsolattípusba, verik át, vezetik félre, úszik el valamije. A legszomorúbb az, hogy egy idő után ezek a körülmények teljesen általános élethelyzetté válnak. Bántalmazó kapcsolatok, rettenetes főnökök, kölcsönadott és vissza sosem kapott pénzek, vagyontárgyak… sorolhatnám a végtelenségig.

Mit lehet tenni?

Nos, én helyetted semmit sem tudok tenni, ez az, amit minden konzultáció előtt elmondok. Mint tanácsadó utat mutatok és rávilágítok a probléma forrására. Ám az, hogy te mit teszel, teszel-e bármit is, vagy az ajtómon kilépve visszamész oda, ahonnan jöttél, és minden úgy marad, ahogy volt… ez már a te döntésed. Nem foghatom a kezeidet, viszont adhatok neked kapaszkodót.

Miért nem változtatsz?

Mert úgy kényelmes az életed, ahogy van, mert ezeket az utakat, fákat, gödröket és dombokat ismered. A kényelem túl nagy úr, s valójában rettegsz a változástól. Pedig változás nélkül semmi nem fog módosulni.

Egy idő után a negatív élethelyzetek automatizmusokká alakulnak, és természetessé válik a ragaszkodásod ezekhez. Mivel ezeket a körülményeket ismered, ez legalább biztonságot ad. Még mindig jobb hazamenni a bántalmazó partnerhez, mint összepakolni és arrébb állni. Az ismeretlen túl sok kockázatot rejt. Nem módosítasz, mert úgyis csak rosszabb lehet. Bár tény, hogy garanciák nincsenek, viszont van egy brutál jó hírem: Azon klienseim, akiket eléggé meggyúrok, széttépek és összerakok, mernek módosítani. ÉS IGEN: biztos, hogy az első lépések között lesz botlás, pofára esés, popsin csúszás a lejtőn lefelé, sebek és kétségek… azaz változás. A változás pedig hosszú távon kizárt, hogy ne felemelkedést és sikert hozzon a bátornak. Mert:

BÁTRAKÉ A SZERENCSE!

Íme 6 tipikus önsorsrontó cselekedet, amikkel napról napra találkozom, és remek módszerek önmagad elgáncsolására:

  1. Szegénységtudat <<< Itt olvasd el a téma teljes kifejtését!
    A szegénységtudat egy olyan energetikai és tudati minta, ami jelentős mértékben képes megnyomorítani az ember életét. Az, aki eljut a felismerésig, jó eséllyel – és kitartó munkával, önfejlesztéssel! – le tudja gyűrni a negatív mintákat, aztán képes azok ellen tenni. Ha szegénynek titulálod magadat, az is maradsz. 😢
    ❗❕❗❕❗❕❗❕❗❕❗❕❗❕❗❕❗❕❗❕❗❕❗❕
  2. Mérgező szülők típusai <<< Itt olvasd el a téma teljes kifejtését!
    A szülőkkel kialakított káros- kórós, évtizedeken át berögzült szerepek megváltoztatása LÉTKÉRDÉS. Ha nem tesszük, ÖNSORSRONTUNK. A változtatással megérthetjük a felelősség áthárításának fontosságát, megismerhetjük a szüleinkkel szembeni határaink erősítésének módszereit, a szülők és a tágabb család felé irányuló konfrontáció (szembesítés) megtervezésének és végrehajtásának szabályait, valamint a szülők által okozott veszteségek meggyászolásának és az erőszakmentes felnőttségnek az ismérveit.
    27 kérdés, amiből megtudod, a te szüleid mérgezők vagy sem
    Jogod van visszavenni az életedet!
    ❗❕❗❕❗❕❗❕❗❕❗❕❗❕❗❕❗❕❗❕❗❕❗❕
  3. Megérdemlem a rosszat, a szenvedést <<< Itt olvasd el a téma teljes kifejtését!
    A társadalmunk jelentős része rossz szemmel tekint arra, akinek van bátorsága saját magát és vágyait fókuszba helyezni. Sokkal egyszerűbb másokat biztatás és ösztönzés helyett inkább arra sarkallni, hogy megalkuvó, szégyenkező, döntésképtelen legyen és másokat segítsen. A saját igények előtérbe helyezése NEM beteges önimádat, hanem egészséges önzőség! Egészségesen önzőnek lenni, és a saját igényeinket előtérbe helyezni egyenlő az önszeretettel. Enélkül lehetetlen komfortosan élni.
    ❗❕❗❕❗❕❗❕❗❕❗❕❗❕❗❕❗❕❗❕❗❕❗❕
  4. Sikertelenségem oka nem bennem keresendő <<< Itt olvasd el a téma teljes kifejtését!
    Vajon mi az oka annak, hogy az emberek jelentős része folyamatosan másvalakivel, annak kinézetével, tetteivel, céljaival foglalkozik? Miért szólják meg egymást, miért ítélkeznek ész nélkül, a tények teljes ismerete nélkül? Legyél sikeres, igeis van kiút a sikertelenségből!

5. Én mindig csak adok, de vissza sosem kapok semmit! <<< Itt olvasd el a téma teljes kifejtését!
Nem szabad önzőnek lennem! Hogy mi??? A létező legjobb tanács, amit bárkinek adhatok az, hogy elsődlegesen saját magaddal foglalkozz! Igen, magaddal törődj! A te életed, léted, jóléted és jól léted az elsődleges. Először mindig a saját szükségleteidet elégítsd ki! Csakis ezután akarj és próbálj másokon segíteni!
❗❕❗❕❗❕❗❕❗❕❗❕❗❕❗❕❗❕❗❕❗❕❗❕

6. Mit kell megtanulnod végre, nagyon sürgősen? <<< Itt olvasd el a téma teljes kifejtését!
Tényleg évekig, netán évtizedekig akarod hurcolni a terheket? Ugyanazokat a forgatókönyveket játszod végig? Még dönthetsz másképp… Amennyiben kellően hosszú ideig birkózol egy súlyos problémával, biztosan el fogsz jutni a valódi tanulságig. Oda, ahol a szűrőn végre fennakad… a végső következtetés. És, hogy mi a csuda ez? Nos, a vágyott tanulság egyszerűen az, hogy változtatnod kell az adott élethelyzeten! Sürgősen! Itt és most ki kell másznod a gödörből, le kell vetned a béklyókat. Fel kell számolnod azt, ami minden nap meggyilkol, így végre valami más építeni tud(na).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .