ez + az

Merkúr direkt | 2019. november 20. | Egyenesen előre!

A Merkúr bolygó direkt irányt vesz, előreindul – azaz megszűnik a retrográd állás. Három teljesen héten keresztül érezzük / érezhettük magunkat picit lassabbnak, a fogaskerekek pedig többet akadoztak a kelleténél. Fura helyzetek, kifacsart test és lélek jellemezte ezt az időszakot, ám november 20-tól összekaphatjuk magunkat.merkur

Ezen – egyébként nem túl hosszú időszak alatt – bizony megtapasztalhattuk az akadályok sűrűbb feltűnését, a gondolatok összekuszálódását, a kommunikációban, közlekedésben és ügyintézés terén felbukkanó váratlan, sokszor nehezen követhető helyzeteket. Aki figyelt és készült erre a körülményre, az tudott türelmesebb lenni másokkal és önmagával szemben is. A következő hetek dinamikusabbak, mosollyal telibbek, örömmel gyakrabban átitatottabbak lesznek.

Merkúr legközelebb 2020. február 17. és március 10. között lesz retrográd, a Halak és a Vízöntő jegyében.

Mit jelent a retrográd? „Hátráló mozgás”, melyet az asztrológia nyelvén minden bolygó esetében retrográd kifejezéssel illetünk, azonban csillagászatilag nem valós jelenség (!), csak mi látjuk ellentétes irányúnak a Földről. Ebből egyértelműen levonható az a következtetés, hogy a retrográd mozgás általa okozott hatást is a valóságnak nem megfelelően látjuk, azaz hátrátatónak, negatívnak.

Személyes konzultációra bejelentkezés Nórához: 06 70 311 6125 (Skype-on és Viber-en is)

Kérlek, mondd el a véleményedet egy-két mondatban! Köszönöm!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .