ez + az

Plútó direkt | 2019. október 2.

2019. október 2-án a Plútó nekilódul – na, jó… – szóval, cammogva előreindul a Bak jegyében.

A Bak 20. fokáról teszi ezt – drukkoljunk neki 🙂

2008-ban érkezett ebbe a jegybe, retrográd állását is megfigyelhettük már néhányszor itt (az elmúlt években mindig is írtam erről), most előrefelé halad ismét.

Ne feledjük, hogy a III. évezred első gazdasági válsága épp akkor indult, s roggyant meg a stabilnak hitt rendszer, amikor a Plútó jegyet váltott 2008-ban. A learatott búzaföldek helyén az ismételt szántás helyett belvíz keletkezett. Tocsogtunk is jó ideig a dagonyában. Jó hasonlat, remélem, érted…

Értelemszerűen élni akarunk, azaz a legtöbben igyekeztünk kiheverni a szétzilálódást, és megpróbáltuk betömni a gazdaságilag, társadalmilag és egyén szintjén keletkezett réseket. Ez a folyamat még 2023-ig kitart, ugyanakkor a direkt mozgások idején picit mindig könnyebbek, gördülékenyebbek a mindennapok, a döntések. Hangsúlyozom, picit!

Mivel már a Szaturnusz is direkt mozgást (2019. szeptember 18-tól) végez, így ketten együtt fura dolgokra lesznek képesek. Arra törekszenek, hogy romboljuk le a bálványokat, szaggassuk szét a pocsékul működő rendszereket, ne tűrjük a korrupciót és a hazugságot. Nézzünk szembe a saját hibáinkkal, és ha mások szemében meglátjuk a gerendát, hát lássuk meg a sajátunkban is. Olyan nem létezik, hogy mindig csak a másik a hibás.  Na persze, amíg egy ujjal mutogat valaki a másikra, addig három ujja mutat vissza rá. Érted? Nem érted? Az baj…

Sokféle esemény felgyorsul, ami eddig döcögött, az most kapkodásra késztet, de ez így jó, ahogy van. Különben sosem végzünk a függőben lévő ügyekkel.


Tudtad, hogy Percival Lowell 1905-ben kezdett arra gyanakodni, hogy kell lennie egy további, ismeretlen bolygónak is a Naprendszerben? Az Uránusz keringését vizsgálva olyan pici, de jól kivehető változásokra és szabálytalanságokra lett figyelmes, amit mással nem tudott magyarázni, mint egy ismeretlen bolygó létezésével, melyet “X bolygó” néven regisztrált. Biztos volt a létezésében, és kiszámolta a vélhető elhelyezkedését is.

A tényleges felfedezés 1930-ban történt meg, amikor épp a róla elnevezett obszervatóriumban Clyde W. Tombaugh mozgó objektumokat keresett az általa készült felvételeken. Megtalálta, s ez csupán öt fokkal tért el attól a helytől, melyet korábban Lowell kiszámolt. A tudományos bejelentésre 1930. március 13-án került sor.

Személyes konzultációra bejelentkezés Nórához: +36 70 311 6125

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .