ez + az

Uránusz visszahátrál a Kosba: 2018.11.06

Uránusz barátunk kb. 84 év alatt kerüli meg a Napot, így hozzávetőleg 7 évet tölt el az egyes Zodiákusokban. Minden évben van retrográd időszaka, mely kb. 148 napot tesz ki, összefüggően. Amikor az Uránusz retrográd, a belső szabadság kerül fókuszba.

2018. november 6-án 19:58-kor

néhány hónapra visszatér a Bikából a Kos jegybe – hisz már így is hátrálásban van. 2011-ben érkezett a Kosba, azóta sok minden változott, haladt előre, mind az emberi életben, mind a nagyvilágban, – viszont mintha a tartalom elmaradt volna. Az igazi váltás, minőségi váltás… nem történt meg.

2018. május 15-én érkezett a Bikába

A Bikában a materiális lét alapjaiért felelős, anyagi és pénz jellegű motívumokkal lesz felruházva. Uránuszunk 2026. április 26-ig  kaptat a Bika jegyében, hozzávetőleg 8 éves tranzitban. A Bika időszak legelején még elhagyja ezt a jegyet, majd végérvényes székfoglalást csinál 2019. március 6-án.

A retrográd – és különösen a Kos jegyben zajló retrográd – ideje alatt szusszanj kicsit, s az legyen a célod, hogy amit eddig elértél, azt próbáld megőrizni, elmélyíteni és kiélvezni, hiszen hamarosan ismét indul a hajtás.uranus-11626_640

Ha azt érzed, hogy a tanácstalanság, az üres szavak megszaporodnak, hát az nem véletlen.

Anyagiak terén SOS lépést kell tenni: akár magánemberként, akár cégként van kintlévőséged, azután sürgősen kezdj el futni és visszakérni, vagy örökre bottal ütheted a nyomát.

Megtörténhet, hogy drasztikus lépésekre szánjuk el magunkat. Minden okkal fog történni és mindennek haszna lesz.

Személyes konzultációra bejelentkezés Nórához: 06 70 311 6125

 

32 thoughts on “Uránusz visszahátrál a Kosba: 2018.11.06

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .