ez + az

Merkúr retrográd: indulhat a nyár június 18-án?

2020. február 17-én kezdődött a Merkúr első, 2020-as retrográd időszaka. Most pedig indul a második!

2020. június 18. – 2020. július 12. között

A gondolkodás minőségéért, az ideológiánkért, a kommunikációnk mikéntjéért felelős Merkúr hátramenetbe kapcsol, s majdnem négy hétig ezen az irányon nem lesz hajlandó módosítani.

Úgy vélem, a meleg, már-már kánikula jellegű időjárás (nyár a köbön) ettől a naptól indul!

Útja során a Rák házat járja végig – csak az eddigiekkel ellentétes irányban -, aztán július 12-én 180 fokos fordulatot vesz, s mégis a haladást tűzi ki célul. Az előre fele haladást.

merkur

A Merkúr hátrálásának van egy általános jelentése, ugyanakkor kap egy csipetnyi fűszert is – az adott jegyhez illeszkedve: Amennyiben rendszeresen fáradtságérzet uralja a mindennapjaidat, az normális – ez különösen igaz azokra, akik komoly szellemi munkát végeznek. A fizikai munkában kevésbé lehet elfáradni, elgyengülni.

A türelem és a jó tervezés segíthet dönteni, fejlődni, szellemileg inspirálódni, ismét szabadabban dönthetsz, nem érzed, hogy másoknak kell megfelelned.

Nem kell sehová rohanni, nem kell szerződéseket elsietni, nem kell rábólintani olyasmire, aminek csak a felszínét kapirgálod. Ésszel és megfontoltan cselekedj, így nem érhet baj!

A Merkúr itt és most, hátrálása során – június végén – randizik a Nappal, ez utóbbi pedig le is előzi őt. Talán azt jelezvén, hogy minden sötét alagút végén van fény. Ha családi problémák kerülnek felszínre, átmenetileg romlanak az emberi kapcsolatok, több a vita és az összefeszülés, az feltétlenül a Rákban zajló Merkúr retrográd miatt van.

AZÉRT MÉG JÖHET A NYÁR!

Személyes konzultációra bejelentkezés Nórához: +36 70 311 6125 (Skype-on és Viber-en is)

Kérlek, mondd el a véleményedet egy-két mondatban! Köszönöm!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .