ez + az

Merkúr retrográd | 2018. november 17.

2018. november 17. – december 6.

A Merkúr bolygó hátrálásba kezd (retrográd) a Nyilas jegyében, és kitart adventig. Ilyen időszakokban egyértelműen megfigyelhető egy általános szétszórtság, megzavarodás, döcögés, félreértés, egymás mellett történő elbeszélés. Ekkortájt a szóbeli és írásbeli kommunikáció totális csőd lehet. Jogi ügyek, bírósági perek jutnak zsákutcába. Könnyen születnek hibás szerződések. Utazunk, de nincs sok értelme, vásárolunk, de csupa pénzkidobás lehet.

Talán „mázlinak” tekinthető, hogy az ünnepre normalizálódik a helyzet, s a megértés és figyelem nőni fog egymás iránt.

merkur
Folyamatos fáradtságérzet lehet jelen mindennapjainkban, ez különösen igaz azokra, akik komoly szellemi munkát végeznek. A fizikai munkában kevésbé lehet elfáradni, elgyengülni.
A türelem és a jó tervezés segíthet az átvészelésben, no és persze az, hogy karácsonyra minden helyre kerül, ismét szabadabban dönthetünk.

2018-ban a Merkúr kétszer már hátrált, s ez a harmadik alkalom az utolsó. Most a Nyilas van soron, inkább a kommunikáció és a közlekedés terén adódhatnak komolyabb galibák.

Amennyiben mód adódik halasztásra, halogatásra, a jelentős dolgokat, döntéseket december 6-ig toljuk el. Ebben a három hétben inkább adjunk teret a gondolatoknak, írjuk le ötleteinket, vázoljuk fel a retrográd időszak utáni hetek és hónapok teendőit, tervezzük, aztán decemberben ráérünk cselekedni.

2018. november 25. – december 3.

A hátráló Merkúr együttállásba kerül a Jupiterrel. Ekkortájt feltöltődhetünk hittel, reménnyel, bizakodhatunk, hogy a sorsunk jobbra, jóra fordul, vagy a melévő jó még stabilabb lesz.


Mit jelent a retrográd? „Hátráló mozgás”, melyet az asztrológia nyelvén minden bolygó esetében retrográd kifejezéssel illetünk, azonban csillagászatilag nem valós jelenség (!), csak mi látjuk ellentétes irányúnak a Földről. Ebből  egyértelműen levonható az a következtetés, hogy a retrográd mozgás általa okozott hatást is a valóságnak nem megfelelően látjuk, azaz hátrátatónak, negatívnak.

Személyes konzultációra bejelentkezés Nórához: 06 70 311 6125 (Skype-on és Viber-en is)

Kérlek, mondd el a véleményed egy-két mondatban! Köszönöm!

4 thoughts on “Merkúr retrográd | 2018. november 17.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .