ez + az

Kínai horoszkóp 2019

2019. február 4-én éjjel (Kínában és Keleten február 5-én kora reggel)* beköszönt a kínai újév, mely előtt ismételten úgy tisztelgek, hogy ötvözöm a hagyományos állatjegyek előrejelzéseit a kínai asztrológia Bíborcsillag (más néven: Lila csillag) ágával. 11 éve készítem el saját módszeremmel az éves előrejelzést.

Általános előrejelzés a Disznó évére, mely 2019.02.04. 22:04:44-kor kezdődik (közép-európai idő szerint):

Milyen tendenciák jellemzik 2019-et?

 YIN FÖLD  DISZNÓ 亥

A kifejezetten sokféle energiát rejtő, meglepő fordulatokat hozó Kutya évét egy teljesen eltérő tendenciájú, összességében egészen békés, jelentős konfliktusoktól mentes, látszólag harmonikus időszak követ. Év elején még hajlamosak leszünk nyalogatni a sebeinket, valamint a múlt fájdalmain rágódni, azonban a Holdújév mindenképpen új utakat tár fel előttünk, mindeközben kifinomultságot, nyugalmat hoz, s lassanként megfigyelhetjük, hogy akkor jutunk előrébb életünkben, ha szorgalmasan tesszük a dolgunkat, mert a tavalyi év eredményeit felülírva idén még inkább megbecsüljük egymás munkáját, kedvességét, figyelmét.

Igen tapintatosak leszünk 2019-ben, az emberi és az országok közti kapcsolatok is diplomatikusabb formában fognak zajlódni. Észszerű kompromisszumok születnek kicsiben és nagyban. Ugyanakkor kifejezetten nehezen fogjuk viselni az elnyomást, s ha elégedetlenek vagyunk, sokkal könnyebben és bátrabban kimondjuk véleményünket, s nem hagyjuk, hogy eltiporjanak bennünket. A Disznó évében hajlamosak leszünk a döntéseinket feleslegesen halogatni, pedig ideje lesz felismerni, hogy a pozitív változás szele már megérintett mindannyiunkat! A kínai filozófiában kedvező szám a 3-as, jelentése triplázódás / virágzás (2+0+1+9). Nem csak az év számjegyeinek összeadásából keletkezik, hanem a Disznó a tizenkettedik (1+2) állat a kínai zodiákusban. Sok sikert!

2019-es kínai horoszkóp jegyek szerint itt!

Javallott mértékletesnek lenni, ugyanis épp ezen 12 hónap az, amely során túlzott mértéktelenséget tanúsíthatunk. A tudatos visszafogottság fontos költekezés terén is, valamint olyan élethelyzetekben, melyekben tervezés nélkül eleve garantált a kudarc. lassan járj, tovább érsz! A bizalmat ne osztogassuk ingyen, és végképp ne dőljünk be a túlontúl ígéretes ajánlatoknak. Olyan szituációk esetén bátran mondjunk nemet, melyekkel kapcsolatban nulla munkával ígérnek számunkra hatalmas nyereséget.

Legfőbb feladatok: csapatban dolgozni, meglévő tudást aktívan használni.

Kiemelten jó évük lesz: Disznóknak, Kecskéknek és Majmoknak

Jó kilátásokkal kecsegtető évet ígér: Kutyáknak, Nyulaknak, Lovaknak

Vegyes tendenciákat hoz: Kakasoknak, Bivalyoknak, Kígyóknak, Sárkányoknak

Alkalmanként nehézkes, kihívásokkal teli évük lehet: Tigriseknek és Patkányoknak

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .