ez + az

Szerencsés vagy szerencsétlen? Te melyiknek érzed magadat?

Nem hiszek a szerencsétlenségben. Annál inkább a feladatokban és azok megoldásaiban.

Nap mint nap találkozom azzal, hogy sokan – nemes egyszerűséggel – mindent a szerencsére fognak és a kudarcokat annak hiányával magyarázzák. Amíg egyik ember az egészségét is szerencsés ténynek tartja, egy másik a kacsalábon forgó házával együtt is szerencsétlennek véli magát.

A szegénység és a gazdagság relatív fogalmak. Az is teljesen egyéni látásmód kérdése, hogy ki és miért tartja magát szerencsésnek. Pár esztendővel ezelőtt egy kutatás alapján csupán minden harmadik magyar ember érezte magát szerencsésnek. Az UNICEF (Egyesült Nemzetek Nemzetközi Gyermek Gyorssegélyalapja) Magyar Bizottságának infografikái ezeket a témákat járják körül – sokszor igen sokkoló adatokkal.

Lássuk be, ez itt a lényeg:

„Ha van ennivaló a hűtődben (van hűtőd!), ruhád a szekrényben (van szekrényed), tető a fejed fölött (laksz valahol és nem az utcán), egy hely, ahol aludhatsz, akkor gazdagabb vagy, mint a világ 75%-a. Ha minden másnap ehetsz húst, minden második magyarnál jobb a helyzeted. Ha ki tudod fizetni a rezsidet, akkor a szerencsés magyarok 60%-hoz tartozol.” Elgondolkodtató?

Akad olyan ember, aki nagyon szerencsésnek tartja magát luxusautó és nagy ház nélkül. Te vajon melyik csoportba sorolod önmagadat?

Richard Wiseman pszichológus szerint azon emberek, akik a szerencsére épí­tenek, sokkal szerencsétlenebbnek fogják magukat érezni, mint a többiek.

Lássuk be (nem, persze, hogy nem muszáj, de attól még így van), akiknek nem elsődlegesen az anyagiak jelentik az értéket, jóval szerencsésebbnek fogják érezni magukat. MINDENKI (te is!) képes arra, hogy a saját teljesítményével, tudásával és meglévő tapasztalataival tegyen a változásért. Ha az egyén nem csinál semmit, csupán mutogat az őt körülvevő körülményekre, az az ember soha nem fogja szerencsésnek érezni magát. A szerencse csak azokon segít, akik maguk is hajlandóak változtatni a sorsukon.

Szerencsések mottója: Segíts magadon, Isten is megsegít!

Szerencsétlenek mottója: A szegény embert az ág is húzza!


„A kapufa éle mindig igazságos, mert annak lövése pattan be, aki a hétköznapokon többet tett a győzelemért.” (dr. Kemény Dénes)


Richard Wiseman brit pszichológiaprofesszor, egyetemi kutató szerint az alábbiak jellemzik a szerencsés embereket:

– pozitívan tekintenek a jövőbe
– elébe mennek a lehetőségeknek
– nyugodtak és nyitottak
– hallgatnak a megérzéseikre
– a kudarcból is előnyt kovácsolnak
– élnek a pozitív önmegvalósító jóslatokkal

Nézzük ezt asztrológiai szempontból: Nem az asztrológiai képlete miatt szerencsétlen valaki, hanem azért, mert annak tartja saját magát, ezt jó sokszor el is ismétli, az agy pedig remekül reagál az önsorsrontás tényére. Kizárólag egyetlen ember képes az előzőn módosítani: Az egyén maga!

Asztrológusként és coach-ként annak tudok segíteni, aki önmagán is akar segíteni. Az, aki alapvetően a szerencsére épí­t, sokkal szerencsétlenebbnek fogja magát érezni, mint más emberek.


A tanácsadónak racionálisnak kell lennie, nem engedheti meg magának azt, hogy sajnálkozni kezdjen és együtt sírjon a klienssel. Utat kell mutatni a sötét barlangból a fény felé. Ez a segítő feladata. Van bennem bőven empátia, ugyanakkor nem fogom senki buksiját simogatni és egyetérteni azzal, hogy a világ rossz. Hiszem, hogy a világ alapvetőn jó és a cselekedeteim meghozzák azt az eredményt, amiért dolgozom. Aki tesz, az nem tétlen. A tétlenség is hoz eredményt, csak nem visz előre. A cselekvés viszont olyan eredményt hoz, amiből okulni és fejlődni lehet.

2 thoughts on “Szerencsés vagy szerencsétlen? Te melyiknek érzed magadat?

  1. Köszönöm, jókor jöttek ezek a sorok. Épp a szegény ember oldalon álltam, de most megyek a másikra 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .