ez + az

Merkúr retrográd – akadozó fogaskerekek | Augusztus 14.

Augusztus 14-én a Merkúr bolygó hátrálásba kezd a Szűzben (retrográd), és szeptember 5-ig nem fordul vissza. Ilyen időszakokban egyértelműen megfigyelhető egy általános szétszórtság, megzavarodás, döcögés, félreértés, egymás mellett történő elbeszélés. Ekkortájt a szóbeli és írásbeli kommunikáció totális csőd lehet. Jogi ügyek, bírsági perek jutnak zsákutcába. Könnyen születnek hibás szerződések.

merkur
Folyamatos fáradtságérzet lehet jelen mindennapjainkban, ez különösen igaz azokra, akik komoly szellemi munkát végeznek. A fizikai munkában kevésbé lehet elfáradni, elgyengülni.
A türelem és a jó tervezés segíthet az átvészelésben.

2017-ben a Merkúr négyszer hátrál és ebből három alkalommal földies jegyben teszi ezt, tehát igen hangsúlyos az anyagi világ át-, le-, vagy éppen felértékelése. Jelenleg a Szaturnusz szintén hátráló mozgást végez, tehát nehézkes időszak ez sokféle szempontból, de mint minden aspektusnak, ezeknek is megvan a maga előnye, – s ha figyelsz, a javadra válhat, a “bajt” pedig el tudod kerülni.

Mit jelent a retrográd? „Hátráló mozgás”, melyet az asztrológia nyelvén minden bolygó esetében retrográd kifejezéssel illetünk, azonban csillagászatilag nem valós jelenség (!), csak mi látjuk ellentétes irányúnak a Földről. Ebből  egyértelműen levonható az a következtetés, hogy a retrográd mozgás általa okozott hatást is a valóságnak nem megfelelően látjuk, azaz hátrátatónak, negatívnak.

Személyes konzultációra bejelentkezés Nórához: 06 70 311 6125 (Skype-on és Viber-en is)

Kérlek, mondd el a véleményed egy-két mondatban! Köszönöm!


A Merkúr retrográd időszakai 2017-ben:

2016. december 19. valamint 2017. január 8.  között –   Merkúr retrográd a Bakban
2017. április 9. valamint május 5. között   –   Merkúr retrográd a Bikában és Kosban
2017. augusztus 14. valamint szeptember 5. között     –   Merkúr retrográd a Szűzben
2017. december 2-23.  között   –   Merkúr retrográd a Nyilasban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .